“NEKÜNK SEP NYARUNK VOLT” – SPANYOLORSZÁG

Sziasztok! 🙂

Én a nyári gyakorlatomat Dél-Spanyolországban, Granadában csináltam egy közforgalmú patikában.

Kicsit másabb ott egy patika mint itthon,mert sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a

beteggondozásra,az emberek jobban kikérik a gyógyszerész véleményét, meg ugye a spanyolok sose

sietnek,nagyon türelmesek voltak velem is mikor nem értettem valamit egyből vagy ha sokat kellett

sorban állniuk az sem zavarta őket. A patikában ahol én voltam a gyógyszereken kívül sok mindent

árultak, kicsit az itthoni dm-hez tudnám hasonlítani. Szerintem a spanyolországi patikai gyakorlathoz

fontos, hogy beszélj valamennyire spanyolul, mert az idősebbek nem beszélnek angolul és a

fiatalokra sem igazán jellemző. Nem kellett csak délelőtt dolgoznom,9-től 1ig,mert a patika is bezárt

a szieszta idején és délután már nem volt nagy forgalom.

A szállást már itthon elintéztem,küldtek képeket a lakásról,ami a belvárosban volt a főutca mellett.

Egy szerb lánnyal laktam,de külön szobánk volt és 200 euró volt egy hónapra mindennel együtt.

Granadában körülbelül olyanok voltak az árak,mint itthon 🙂

A spanyolok nagyon jófejek voltak. Minden este mentünk valamerre iszogatni,bulizni vagy vacsorázni.

Nagyon szerettem velük lenni,nagyon sokat nevettünk és teljesen bevontak a kinti társaságukba az

elejétől fogva,így sose éreztem magam egyedül 🙂 Utazgatni is tudtam ,mert péntekről elengedtek a

patikából,ha volt valami programom. Dél-Spanyolország nagyon szép és viszonylag olcsó szóval csak

ajánlani tudom 🙂

A nyári külföldi gyakorlatot, nemcsak a nyelvgyakorlás miatt hasznos,hanem mert nagyon sok embert

meg lehet ismerni,tapasztalatot lehet szerezni és közben egy hónapig hihetetlenül jól szórakozol 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s