SEP beszámoló 2017 – Kovács Lívia

Az én nevem Kovács Lívia és a nyári gyakorlatomat Prágában töltöttem. Rengeteget tanultam a kint eltöltött 3 hét alatt, nagyon sok embert ismertem meg, sok barátot szereztem és felejthetetlen élményekkel gazdagodtam.
Mivel másodévesként jelentkeztem erre a programra, így nekem ez volt az első nyári gyakorlatom. Emiatt aggódtam is, hogy gondot fog okozni, hogy nem az anyanyelvemen fogok kommunikálni a gyógyszertárban. Ez az aggodalom már az első munkanapon elillant, ugyanis mindenki elképesztően barátságos és segítőkész volt. A gyakorlati helyem egy hatalmas gyógyszertár laborában volt. Az ott dolgozókkal nem csak a munkával kapcsolatos dolgokról beszéltünk, hanem mindenki érdeklődően kérdezgetett, hogy minél jobban megismerjenek és ez az érdeklődés kölcsönös volt. Az utolsó hetemen el is hívtak munka után beülni egy kávéra, majd megmutatták, hol is lehet igazán finom cseh sört inni. 🙂

A munka nagyon érdekes volt számomra, kenőcsöket, oldatokat, kapszulákat készítettem receptekre. Nagyon hálás vagyok a gyógyszerészeknek és a laboránsoknak, hogy rengeteg dologra megtanítottak. Úgy érzem, hogy az első nyári gyakorlatom igazán hasznos volt.
Nemcsak a laboránsokkal alakítottam ki barátságokat, hanem a programban résztvevő többi tanulóval is. A gyakorlati órák letelte után, közösen szerveztünk programokat, együtt fedeztük fel a várost. Az egyik kanadai fiú pont kint töltötte be a 22. születésnapját és a többiekkel szereztünk neki egy meglepetés szülinapozást is. A SEP által szervezett programok, mint például Cesky Krumlovban eltöltött hétvége még inkább segített összekovácsolni a társaságot és segített megismerni a többi diákot akik Brnoban töltötték a gyakorlatukat és a cseh diákokat is, akik rengeteget tettek azért, hogy jól érezzük magunkat hazájukban.

Összegezve, rengeteg élménnyel, tapasztalattal és baráttal gazdagodtam. Sokkal többet kaptam ettől a programtól, mint amire számítottam. Életem eddigi legjobb nyara volt az idei!
Úgyhogy minden szaktársamnak azóta is csak ajánlom ezt a programot.
Remélem a csatolt képek is bizonyítják, hogy mekkora élmény volt ez a 3 hét! 🙂

kép1