SEP beszámoló 2019 – Cseh Martin és Soltész János

SEP Beszámolók
2019. augusztus 25 - 09 : 45
SEP beszámoló 2019 – Cseh Martin és Soltész János

Augusztus 13-án ért véget a cserediák programunk Taiwanban. 5 egész hetet töltöttünk el ezen a csodálatos helyen, melyből 4 hetet töltöttünk a laborban, és plusz egy hetet szántunk az ország körbejárására.

Egy percét sem bántuk meg az ott töltött időnek – élveztük minden egyes pillanatát!

Érkezésünk napján megkérdezték, hogy mivel szeretnék foglalkozni, így technológiát választottam. Másnaptól abban a laborban voltam a csereprogram végéig. Nem hagytak unatkozni, és nem csak nézhettem, ami ott történik, saját projektet kaptam, melyet a 4 hét alatt végig is vihettem. Nekem nagyon tetszik a taiwani egyetemi rendszer abban a tekintetben, hogy igaz, hogy technológián voltam – transzdermális mikroemulziókkal foglalkoztam, de nem csak az összetétellel és a fizikai/kémiai tulajdonságok vizsgálatát végzi, hanem a hatástani részt is mi csináltuk – in vitro, in vivo kísérletek. Ezáltal nem csak egy területen szereztem gyakorlati tudást, hanem minden téren, ami egy gyógyszerésznek bármikor jól jöhet karrierje során. It nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati tapasztalatra.

Programok terén is mondhatom, nagyon szerencsések voltunk. Jani és az én labortársaim is rettentően kedvesek, első perctől befogadóak, segítőkészek voltak. Rengeteg mindent köszönhetünk nekik! A labormunka után mindig szerveztek nekünk valamit. A SEP tour szervezői rendkívül felkészültek voltak, csodálatos hétvégét szerveztek meg nekünk Alishanban. Alishan Taiwan egyik leghíresebb hegysége, ahonnan a híres Alishan High Mountain Tea is származik. Általánosságban a taiwani emberekre a már-már túlzott kedvesség, segítőkészség volt igaz, igyekeztünk is viszonozni az általuk nyújtott sok segítséget.

Az ételek az európai ízlésnek kicsit érdekesek, de meg lehetett szokni. Régen a cukor drága volt, így a gazdagok tehették meg, hogy egyenek, így ők elkezdték a húsokat is só helyett cukorral készíteni – ami máig megmaradt szokás lett. A főételek édesek voltak, a desszertek érdekes mód, alig, még nagyobb meglepetésre a guava nevű gyümölcsöt megsózzák, mielőtt eszik.

Összefoglalva Taiwan egy remek ország – aki teheti, és szereti az ázsiai kultúrát, a szubtrópusi éghajlatot – meleg, párás levegő – mindenképpen látogassa meg ha lehetőség nyílik rá.