Beszámoló az egyesület éves tisztújító közgyűléséről!

Cikk
2022. February 16 - 17 : 52
Beszámoló az egyesület éves tisztújító közgyűléséről!
Imre Attila Imre Attila

A Magyar Gyógyszerészhallgatók Egyesülete megtartotta éves közgyűlését, ahol korábbi szokásnak megfelelően a tagok mandátumának lejártával a vezetőség és koordinátori pozíciók újraválasztása történt.

Az összejövetel Ott Dorina titkár és Lincmajer Zoltán megnyitójával kezdődött, ahol ismertették a napirendi pontokat, ezt a tagság egyöntetűen elfogadta majd kijelölésre kerültek a szavazatszámláló bizottság tagjai. A napirendi pontok megtárgyalása a szervezet fejlesztéséhez szükséges alapszabály módosítások elfogadásával kezdődött. Ezek között elnök úr kiemelte a SEP csapat áldozatos munkáját és indítványozta, hogy a SEP csapat vezetője a SEO (Student Exchange Officer) teljes értékű tagja legyen a vezetőségnek.

imagejpeg-1645030529-0

Lincmajer Zoltán elnök éves beszámolójában megköszönte a csapat egész éves munkáját. Az elmúlt egy év munkájáról elmondta, hogy az egyesület nagyot lépett előre külkapcsolatok terén. Legfontosabb eredményként említette az Magyar Gyógyszerészi Kamarával való szoros együttműködést. Az egyesület új projektjei közül beszámolt az induló középiskolai pályaorientációs és ismeretterjesztő előadássorozatról, amely eddig kizárólag pozitív fogadtatást kapott. A szakmai kapcsolatok terén továbbra is erős ipari és nagykereskedői támogatásban részesülünk, mondta el. Előrelépés történt egyetemi és hallgatói önkormányzati kapcsolatok terén is, idén először részt vettünk egyedüli független egyesületként az Educatio kiállításon is, ahol középiskolás fiataloknak meséltünk a gyógyszerészi hivatásról.

imagepng-1645030601-1

Szatmáry Zsófia programokért felelős alelnök beszámolójában elmondta, hogy az év során rengeteg előadást sikerült megszervezni (https://bit.ly/HuPSAYoutube), elindult a mentorprogram, amely nagy sikert és érdeklődést hozott. Az idei évben hagyományteremtő módon Nyári Egyetemet is szerveztünk, ahol a leggyakoribb tévhitekről hallhattak a hallgatók hiteles emberek előadásában. Az egyesület folytatta a főként egyetemi hallgatókat célzó mental health előadásait és gyógyszerészi pályaorientációs tevékenységét is.

imagepng-1645030773-10

Imre Attila országos marketingért felelős alelnök beszámolójában kiemelte, hogy büszke a marketing csapatra, mert az év során óriási előrelépést látott szakmai kompetenciákban és reméli, hogy értékes és hasznosítható tudást szereztek tőle. Kiemelte még a nyár folyamán megjelent covid vakcinával kapcsolatos infógrafikákat, amik kiemelt érdeklődést váltottak ki a lakosság körében.

imagepng-1645030631-10

Albert Anna szegedi területi alelnök elmondta, hogy a pandémiás helyzet erősen limitálta a helyi lehetőségeket így tevékenységük jelentős részét a pandémia utáni lehetőség feltérképezése kötötte le, illetve a jövőbeli szegedi börze tervezése.

imagepng-1645030788-8

Berta Kiara pécsi területi alelnök beszámolt a jelentős előre lépésről, amit az egyesület helyben elért. Fő eredményeként a hallgatói önkormányzattal való jó kapcsolatot, a helyben megvalósult programokat és a SEP helyi beindulását nevezte meg.

imagejpeg-1645030645-1

Parag Csenge student exchange officer csapata is eredményes időszakon van túl, a csapat létszámban jelentősen bővült. Rengeteg érdeklődő volt beutazó és kiutazó oldalon is a külföldi cseregyakorlatra.

A közgyűlés következő napirendi pontja a beérkezett alelnöki pályázatok előadása és választás volt.

imagepng-1645030677-6

Gratulálunk Hajas Fanninak és köszöntjük újra a csapatban, mint belkapcsolatokért felelős alelnököt. Fanni pályázati beszédében elmondta, hogy az elmúlt egy évben, mint koordinátor rengeteg tapasztalatot gyűjtött az egyesület kiemelt programjainak szervezésében való részvételben. Célként tűzte ki a vidéki kapcsolatok erősítését, a tagtoborzás erősítését és a személyes megjelenést a képzőhelyeken.

imagepng-1645030695-10

Gratulálunk Barta Zsuzsannának és köszöntjük újra a csapatban, mint külkapcsolatokért felelős alelnököt. Zsuzsi elmondta, hogy izgatottan várja a közös munka folytatását, folyamatosan figyeli az új támogatási lehetőségeket.

Gratulálunk Berta Kiarának és köszöntjük újra a csapatban, mint pécsi területi alelnököt. Kiara elmondta, hogy a következő évben szeretné Pécsen is aktívan elindítani a Karrier Iránytű programot és folytatni fogja a helyi programokon való részvételt a HuPSA képviseletében.

Gratulálunk Albert Annának és köszöntjük újra a csapatban, mint szegedi területi alelnököt. Anna elmondta, hogy célja lesz a szervezet további helyi építése és a jó kapcsolat fenntartása a hallgatói önkormányzattal.

Gratulálunk Viola Nórának és köszöntjük újra a csapatban, mint programokért felelős alelnököt. Nóra elmondta, hogy a következő évben hangsúlyt szeretne fektetni a szakmai programok fejlesztésére és folytatná a pályaorientációs jellegű előadások szervezését.

Gratulálunk Vincze Tamásnak és köszöntjük újra a csapatban, mint országos marketingért felelős alelnököt. Tamás kifejtette, hogy folytatja a még koordinátorként megkezdett munkát, fontosnak tartja a marketing teendők gyors és színvonalas elvégzését.

Gratulálunk Imre Attilának és köszöntjük újra a csapatban, mint általános alelnököt. Az új alelnök megköszönte a bizalmat és elmondta, hogy egy év országos marketingért felelős alelnöki pozíció után kész nagyobb szeletet vállalni az egyesület munkájából.

Gratulálunk Lincmajer Zoltánnak és köszöntjük újra a csapatban, mint elnököt. Zola megköszönte a bizalmat és elmondta, hogy nagyon közel áll az egyesület a szívéhez és célként határozta meg a szervezeti megerősítést a szegedi, pécsi és debreceni campuson. Folytatni kívánja a pályaorientációs középiskolás kampányokat és megtartani a jó kapcsolatot a hallgatói önkormányzatokkal.

Az esemény zárásaként a koordinátorok megválasztása volt napirenden, köszönjük a részvételt és eredményes munkát kívánunk az új csapatnak!

imagepng-1645030706-10