MÉKISZ konferencia

Cikk
2019. November 23 - 00 : 48
MÉKISZ konferencia

November 12-én került megrendezésre a Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesületének éves konferenciája „Az étrend-kiegészítő ipar aktuális kihívásai” címmel, amelyre a HuPSA vezetőségét is meghívták előadónak, résztvevőnek. A nagy múltra visszatekintő eseménynek a csodálatos szépségű Stefánia Palota adott otthont. A hallgatóság megismerhette az étrend-kiegészítőkkel és speciális gyógyászati célra szánt élelmiszerekkel kapcsolatos legaktuálisabb szabályozásokat az OGYÉI képviselői és a témában jártas jogász előadásával. Ezenkívül megtudhatták, hogy milyen szabályok vonatkoznak az étrend-kiegészítők kommunikációjára, valamint azt is, hogy a sportolók milyen termékeket fogyasztanak és ezek mennyire megbízhatóak, biztonságosak. A közönség az előadások után kérdéseket is feltehetett az előadóknak, amelyekből sok további érdekes dolog derült ki. A konferencia zárásaként egyesületünk tartotta meg prezentációját, amely a MÉKISZ és HuPSA által közösen készített felmérés eredményeit ismertette a gyógyszerészhallgatók étrend-kiegészítőkről alkotott véleményéről, ismereteiről.
Ezúton is szeretnénk megköszönönni a lehetséget fontos partnerünknek, a MÉKISZ-nek, hogy részt vehettünk ezen a mindenki számára nagyon tanulságos és hasznos konferencián!
Annak pedig akit bővebben is érdekel az egyre nagyobb fontosságú étrend-kiegészítők témaköre, annak bátran ajánljuk az alábbi weboldalakat, ahol sok hasznos információt megtalálhatnak:
Magyarországi Étrend-kieégszítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete:
www.mekisz.hu
Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet:
https://www.ogyei.gov.hu/etrend_kiegeszitokkel_kapcsolatos_lakossagi_tudnivalok_

mekisz-1jpg-1633558157-8
mekisz2jpg-1633558157-0