“NEKÜNK SEP NYARUNK VOLT” – SPANYOLORSZÁG

SEP Beszámolók
2014. november 23 - 10 : 43
“NEKÜNK SEP NYARUNK VOLT” – SPANYOLORSZÁG

Sziasztok! 😊

Én a nyári gyakorlatomat Dél-Spanyolországban, Granadában csináltam egy közforgalmú patikában.

Kicsit másabb ott egy patika mint itthon,mert sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a beteggondozásra,az emberek jobban kikérik a gyógyszerész véleményét, meg ugye a spanyolok sose sietnek,nagyon türelmesek voltak velem is mikor nem értettem valamit egyből vagy ha sokat kellett sorban állniuk az sem zavarta őket.

A patikában ahol én voltam a gyógyszereken kívül sok mindent árultak, kicsit az itthoni dm-hez tudnám hasonlítani. Szerintem a spanyolországi patikai gyakorlathoz fontos, hogy beszélj valamennyire spanyolul, mert az idősebbek nem beszélnek angolul és a fiatalokra sem igazán jellemző.

Nem kellett csak délelőtt dolgoznom,9-től 1ig,mert a patika is bezárt a szieszta idején és délután már nem volt nagy forgalom.

A szállást már itthon elintéztem,küldtek képeket a lakásról,ami a belvárosban volt a főutca mellett. Egy szerb lánnyal laktam,de külön szobánk volt és 200 euró volt egy hónapra mindennel együtt. Granadában körülbelül olyanok voltak az árak,mint itthon :) A spanyolok nagyon jófejek voltak. Minden este mentünk valamerre iszogatni,bulizni vagy vacsorázni.

Nagyon szerettem velük lenni,nagyon sokat nevettünk és teljesen bevontak a kinti társaságukba az elejétől fogva,így sose éreztem magam egyedül :) Utazgatni is tudtam ,mert péntekről elengedtek a patikából,ha volt valami programom. Dél-Spanyolország nagyon szép és viszonylag olcsó szóval csak ajánlani tudom :)

A nyári külföldi gyakorlatot, nemcsak a nyelvgyakorlás miatt hasznos,hanem mert nagyon sok embert meg lehet ismerni,tapasztalatot lehet szerezni és közben egy hónapig hihetetlenül jól szórakozol :)

Hírlevelünk

Ne maradj le egy eseményünkről, cikkünkről sem!

Loading...